FLL Kassai regionális forduló 2017

A Talentum csapata újra rekordot döntött. 2017. január 11-én a First Lego League kassai regionális versenyén 18 csapat közül a legjobban teljesítettek. A Robot Game kategóriát 309 ponttal, és egyben szlovákiai rekorddal nyerték. A legjobb Robot Design díját is méltán nekik ítélte a szakmai zsűri. A denevérek megmentéséről szóló kutató munka és a BatScape pedig a második legjobb innováció lett. Februárban a V4 országok döntőjén Debrecenben szerepel majd a Talentum.
A csapat tagjai: Kuczik Mária, Urbán Oszkár, Pándy Maximilián, Dávitko Olivér, Luby János, Kovács Norman és Pačuta Máté. A csapat mentora Hanesz Angelika és Szitás Zoltán.
A verseny hivatalos eredménye

Korzar
Kosice:dnes
amiKassa
Új Szó

A Talentum a győri Mobilisben

2016. december 3-án ismét a győri Mobilisbe látogatott kisebb csapatunk. Idén itt szervezték a FLL nyugat-magyarországi fordulóját és a program részeként a Talentum is bemutatkozott. Zoli, Oszi és Oli számoltak be a résztvevőknek eddigi eredményeikről és tapasztalataikról. Közben kipróbálhatták a Mobilis természettudományi kiállítóközpont interaktív eszközeit és ismerkedhettek a magyarországi diákokkal.

A T-Systems rendezvényén

2016. október 27-én ünnepelte a T-Systems kassai vállalata megalapításának 10. évfordulóját. A VIP rendezvényen a Talentum csapata is bemutatkozhatott.

Kutatók Éjszakája 2016

Aki szeptember 30-án a kassai Optima áruházban járt, újra találkozhatott a Talentum robotos csapatával, akik a First Lego League versenyt mutatták be. A kassai Kutatók Éjszakáján több mint 70 kiállító között sok tudományos újdonság, természettudományi kísérlet és egyetemek innovációi között a Lego robotok is helyet kaptak. A nagy érdeklődés bizonyítja, hogy a természettudományok varázslatos csodáira minden korosztály kíváncsi.

RoboCup 2016 Leipzig

A Talentum csapata idén is részt vett a RoboCup világbajnokságon, amelyre 2016. június 30. és július 4. között került sor Lipcsében. A Rescue Junior CoSpace kategóriában a 3. helyet szerezték meg a kiváló nemzetközi mezőnyben, ahol az elsők a Singapúri fiúk lettek.
A 6 tagú csapat tagjai: Drotár Pali, Hanesz Zoli, Mach Jakub, Mičko Juraj, Pándy Mihály és Szitás Zoltán.

A verseny hivatalos eredménye