Robotasszisztált terápiák

A kassai Talentum Cassoviensis Alapítvány 2007-es fennállása óta jelenleg egy teljesen újszerű, különleges tevékenységben vesz részt. A budapesti Csodavár Alapítvány és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet partnereként a Robotasszisztált terápiák a fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésében” elnevezésű projekt keretén belül a Talentum programozó műhely néhány tagja egy speciális padlórobot kifejlesztésén dolgozik. A projekt az Európai Unió Erasmus+ oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programjának keretén belül valósul meg.

Tehetség és felelősség

A Talentum számára nagy kihívást jelent a projektben való részvétel, hiszen eddigi tevékenysége elsősorban a tehetségek felkutatására és képességeik fejlesztésére összpontosult. Ez a projekt lehetőséget ad számunkra, hogy a tálentumainkkal felelősen élve olyanokon segítsünk, akik fogyatékosságuk révén lemaradtak a társadalmi előrehaladás útján. A Csodavár Alapítvány és a Szatmári Caritas munkatársai azt vallják, hogy mindenki tehet az esélyegyenlőség és a befogadó társadalom megteremtéséért. Számunkra megtiszteltetés, hogy a fogyatékkal élők képességeinek fejlesztésében nagy tapasztalattal rendelkező partnerekkel működhetünk együtt.
A projekt célja, hogy a gyermekek fejlesztésének folyamatát új eszközökkel bővítse, elősegítve ezzel a pedagógusok és védőnők munkáját. Ezen kívül szeretnénk a szülőket is ellátni információkkal, tanácsokkal, melyek alapján segíthetik a gyermekük fejlődését. Partnereinkkel együtt olyan honlap kifejlesztésén dolgozunk, mely különféle módszertani útmutatásokat fog tartalmazni képességfejlesztésre alkalmas padlórobotok felhasználására. Ezen kívül egy saját fejlesztésű egyszerű padlórobotot is tervezünk, mely képes lesz egy előre elkészített pályán külső instrukció alapján mozogni és mozgását emberi hangon, három nyelven (HU, SK, RO) kommunikálni. A cél az, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltve játékos formában fejlesszük képességeiket. Arra törekszünk, hogy a terápiák folyamán használatos kis robot egyszerűen kezelhető egyedi eszközként szolgálja a pedagógusokat és inspirálja a szülőket.

Partnertalálkozók

Több partnertalálkozó folyamán ismerjük majd meg a projektben részt vevő három szervezet tevékenységét, egyeztetjük a létrehozandó háromnyelvű honlap tartalmát, a padlórobotok használatára készülő módszertani anyagokat és a robot fejlesztésével kapcsolatos részleteket. A Talentum Alapítványt a projektben Hanesz Angelika, Hanesz Zoltán és két egyetemista Ján Pavol Luby és Davitko Olivér képviseli. Az első partnertalálkozó 2021. június 24-25 között Budapesten zajlott, mely folyamán megismerkedtünk a budapesti Csodavárban folyó tevékenységgel. Betekintést nyertünk a terápiás foglalkozásokba, melyek folyamán a padlórobotokat fogják felhasználni. A második találkozóra Kassán 2021. augusztus 24-25 került sor, ahol a Talentum robotikai műhelyének megismerése mellett a partnereknek bemutattuk Kassa magyar vonatkozású nevezetességeit is: megtekintettük a Márai Sándor Emlékkiállítást és ellátogattunk a Rákóczi-kriptába. A TeleDom konferencia termében zajló megbeszélés folyamán előkészítettük a háromnyelvű honlapot www.robooks.hu (.SK, .RO), melynek tesztelésére szeptembertől kerül sor.
Reméljük, a járványügyi intézkedések lehetővé teszik majd, hogy októberben folytathassuk a személyes egyeztetéseket a következő partner találkozón, mely a tervek szerint Szatmárnémetiben valósul meg.

Szólj hozzá:

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass!