RBA 2017

Az idén is sikeresen szerepelt a Talentum csapata az RBA – “Robotický Battle na Alejovej” országos robotikai versenyen, ami 2017. június 5-én került megrendezésre. A Talentum csapatait Kuczik Mária, Dávitko Olivér, Pándy Maximilián, Urbán Oszkár, Pačuta Máté, Boženík Dani és Kovács Norman képviselték. A Racing – távirányítós autó kategóriában Oszi és Maxi elsők lettek, az Kihívás akadályversenyben Mária és Oli a harmadik helyet szerezték meg. Összesen 165 résztvevője volt a rendezvénynek. A Talentummal együtt készült és versenyzett a buzitai robotszakkör csapata is, akik szintén remekül teljesítették a feladatokat.


Hivatalos eredmények:

Infotábor az Eprestetőn 2017

Június 2-5-én az Eprestetőn táborozott újra a Talentum csapata és a buzitai robotikai szakkör tagjai. Összesen 15 gyerek vett részt az összpontosításon, ahol robotokat építettek, programoztak és fejlesztettek. A táborban készült robotokkal az RBA versenyen aztán sikeresen szerepeltek. A robotolás mellett nem maradtak el a csapatépítő játékok, túra a Lajoska menedékházhoz, fürdés és sportolás sem. Köszönet a szülőknek a feledhetetlen gulyáspartiért!


Támogatóink:

FLL World Festival 2017 – St.Louis, USA

A Talentum csapata második alkalommal utazhatott az FLL világfesztiválra, ahol újra kimagasló eredményt ért el.
2017. április 26-29-én St. Louisban a világ 108 legjobb First LEGO League csapata mérte össze tudását egy csodálatosan megszervezett versenyen. Kiváló szaktudású és tapasztalt zsűri értékelte a gyerekek munkáit, ami hozzájárult ahhoz, hogy a versenyzők mozgósítsák minden energiájukat. Ennek és a lelkes felkészülésnek köszönhetően a Talentum csapata 2. helyezést ért el a Gracious Professionalism kategóriában, amelyben az összes versenykategóriában nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt értékelték.

A csapat tagjai: Kuczik Mária, Dávitko Olivér, Urbán Oszkár, Pándy Maximilián, Luby János, Pačuta Máté. Mentoruk Hanesz Angelika.

Médaimegjelenések:
Pátria rádió
Új Szó
tények.hu
híradó.hu
TASR
Results from FLL CE Teams at the FLL World Festival in St. Louis (26-29 April)

FLL Central Europe Final 2017 – Regensburg

A First Lego League Közép-európai döntője ezúttal Regensburgban volt 2017. március 3-4-én. Az idén Közép-európában összesen 955 robotprogramozó csapat vett részt a regionális versenyeken, 127 csapat a nemzetközi elődöntőkön, majd a 24 legjobb csapat találkozott a Közép-európai döntőn Németországból, Svájcból, Ausztriából, Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, és Szlovákiából.

A TalentumSAP kiváló csapatmunkájával, professzionális hozzáállásával és minden kategóriában kiegyensúlyozott teljesítménnyel ismét hozta a formáját. :)
Research – Kutatómunka – 1. hely
Teamwork – Csapatmunka – 2. hely
Total Ranking – Összesítés – 2. hely
Hivatalos eredmények:

Sajtóhírek:
FILM
felvidek.ma
kosice dnes
Učiteľské noviny
TASR
FLL na Slovensku
Touch IT
Veda na dosah

FLL Közép-európai elődöntő – Debrecen

Kiváló eredménnyel tért haza Debrecenből a Talentum csapata, ahol a First Lego League nemzetközi robotprogramozó verseny Közép-európai elődöntőjében Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Oroszország és Bulgária legjobb 27 csapatával versenyzett. A debreceni Kölcsey Központ 2017. február 4-5-én igazi tudományközponttá vált, a verseny mellett az informatika és tudományos élet számos képviselője, egyetemek és tudományos központok bemutatói népszerűsítették a természettudományokat. Emlékezetes marad a vidám Team-party, a remek vendéglátás, a szakmai zsűri professzionális hozzáállása és a hangulatos műsorvezetés. Köszönjük Debrecen! Köszönjük NI!

Az eredmény, amellyel a csapat elnyerte a részvétel jogát a Közép-európai döntőben, ami márciusban lesz a németországi Regensburgban:
Robot Design – 1. hely
Lego Creativity Award – 1. hely
Research projekt – 2. hely
Robot Game – 3. hely
Összesítésben – 2. hely.
Csak jó csapatmunkával, szorgalommal, alapos felkészüléssel és áldott tehetséggel érhető el ilyen kiegyensúlyozott eredmény. Gratulálunk fiúk!

A csapat tagjai: Kuczik Mária, Urbán Oszkár, Pándy Maximilán, Dávitko Olivér, Luby János, Kovács Norman és Pačuta Máté.
Mentorok: Hanesz Angelika és ifj. Szitás Zoltán

A verseny hivatalos eredményei:


Sajtóhírek:
Felvidék
hajdupress
amikassa
Team Talentum
PC Revue
Učiteľské noviny
Kosice – spravodajský portál
Košice dnes
Veda na dosah