Gyermeknapi majális 2013 május 25-én

Május 25-én 10:00 és 13:00 között lelkes szülők, tanárok és diákok jóvoltából Gyermeknapi májálisra került sor a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskolában. A rendezvény az idén is, immár 5. alkalommal, a Talentum Cassoviensis Alapítvány támogatásával valósult meg. Sajnos a zord időjárás miatt nem lehetett az eseményt az iskola átázott, pocsolyákkal nedves udvarán lebonyolítani. A lelkes szervezőket ez sem tántorította el, s a tervezett foglalkozásokat áthelyezték az osztályokba illetve a tornaterembe.
A hivatalos megnyitó után, a gyerekek különböző gyermekjátékokba kapcsolódhattak be a tornateremben. Ezután szétszéledtek az osztályokba, ahol a tanítónénik és szülők vezetése alatt a szövés fonás mesterségét tanulhatták, arcfestő szalonban állatkákká változhattak vagy a korongozó műhelyben agyagozhattak. Különleges ékszerekből tésztanyakláncokat készítettek, a lányok színes hajfonatokkal ékítették fel magukat, és papírból mosolygó virágokat ragasztott minden ügyeskezű gyerek. A fizikai kísérletek és Lego robot-autók kedvelői egy külön osztályban kaptak helyet, ahol mindenki kipróbálhatta a természet és technika csodáit.
Korgó gyomorral nem távozott senki a rendezvényről, mert a szülők által működtetett büfé zsíros kenyerei egytől egyik elfogytak, s a finom süteményeknek is rejtélyesen nyoma veszett. A büfé mellett a zacskóba rejtett zsákbamacska nagyrésze is jól elkelt, és a diákok által készített nyakláncokból is vásároltak az érdeklődők.
A gyermeknap különleges színfoltja volt a „Az aranyszőrű bárányról“ szóló mese közös eljátszása a gyermeknap főszervezője Adám Csilla és legfőbb segítője Borsos Nelli tanítőnéni irányítása alatt. A mese háttérkulisszáját Rácz Noémi ötlete alapján maguk a gyerekek rajzolták meg. A Gyermeknap, mint minden előző alkalommal, most is közös táncházzal végződött.

Köszönet mindenkinek, aki segített ezen napon örömet varázsolni a gyermekek és felnőttek arcára.

Szólj hozzá:

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass!