Gyermeknapi Majális 2012

Negyedik alkalommal szervezett gyermeknapot a Talentum Cassoviensis Alapítvány a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola udvarán május 25-én. A lelkes szervezősereg a szeles, esős péntek után egy napfényes szombatot álmodott a szabadtéri programok felhőtlen eltöltésére. Az álom valóra vált.

A gyerekeket és felnőtteket a csetlő-botló Gebe bohóc fogadta, aki később a programok közben is váratlanul feltűnt, és mókáival jókedvre vidított mindenkit. Az egymást követő mozgalmas műsorokat Illés Oszkár, a Thália színésze konferálta fel. A kassai közönség először láthatta a Bóbita Gyermekszínjátszó Csoport kamaszok életéről szóló előadását, melyet az iskola bejáratának előterében adtak elő.
A Csengettyű Kórus a legújabb dalaival örvendeztette meg hallgatóságát Ferencei Andrea vezényletével.
Az Árvácska néptáncosai Richtarčík Zsóka irányításával bemutatták az idén tanult koreográfiáikat.
A szepsi Doky Kickboxing Team sportolói formagyakorlatok bemutatása után lehetőséget adtak arra is, hogy bárki kipróbálhassa az ütéseket igazi bokszkesztyűvel. Bodnár Patriknak, a Kickbox csapat vezetőjének résen is kellett lennie, hogy elkapkodja fejét a hadonászó apróságok elől.
Az irodalmat Hornyák Marek és Zsuzsa zenekara érzékeny hangulatú megzenésített versekkel hozta el Buzitáról Kassára. Az együttesben szerepeltek Mohňansky Dominika és Veronika, a kassai gimnázium diákjai is.
A Thália Színház színészeinek előadásában az idei évad egyik legsikeresebb darabjából, a Gergő és az álomfogó mesemusicalből hangzottak el dalbetétek. Az előadásban közreműködtek iskolánk gyermekszereplői Homolya Krisztina, Csatlós Márk és Hundzsa Dávid is.
A kísérőprogramok szervezőjének, Gyarmathy Andreának köszönhetően lehetett korongozni, tésztát fűzni, gyöngyözni, bábokat készíteni, Lego robotozni, sportversenyekben részt venni és könyveket lapozni a könyvbörzén. Az iskola épületének oldaldalfalán a „zsinórgalériában“ voltak megtekinthetőek a Talentum Alapítvány ezévi pályázatára beérkezett gyermekalkotások. Kukoricás Robi és Ötvös Anna szendvicsbüféje bőséges frissítőt kínált. A legkelendőbb a koleszterinmentes hagymás-zsíros kenyér volt.
Az anyukáknak és nagymamáknak köszönhetően finom sütemények és pogácsák között is válogathattak az ínyencek.
Nagy sikere volt az arcfestő műhelynek, ahol Péter Krisztina mesés rajzokat festett a gyermekek boldog arcocskáira.
Az udvar eldugott sarkában, de állandó figyelem középpontjában Szabó Pál fizikus kísérletekkel ámította el a közönséget. Gumiból szöget varázsolt, folyékony nitrogén segítségével rakétákat gyártott, melyek néha az udvaron landoltak. Sok szülő a kassai „Öveges professzor” élvezetes magyarázatai és kísérletei után kedvet kapott bepótolni az ellógott fizikaórákat.
A gyermeknap legvégén Ádám Csilla népi gyermekjátékokkal mozgatta meg a játszó kedvű gyerekeket. Az ünnepzáró össztánc közben kicsik és nagyok együtt rophatták a táncot a népzene friss ritmusaira.
A Talentum Gyermeknapi Majálisnak először volt fővédnöke Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulasszonya. Ez a szerepvállallás nem csupán gesztus, mert mindannyian érezzük, hogy azt, amit egy közösség összefogással teremt és fontosnak tart, óvni, védeni kell. Az esemény igazi célja, hogy a szórakozás folyamán egymást jobban megismerjük, örömöt okozzunk másoknak és magunknak alkotásaink, szellemi értékeink bemutatásával. A számtalan sok lelkes szülő, gyermek és néhány tanár segítsége és tenni akarása nélkül a rendezvény nem valósulhatott volna meg.
Köszönet mindenkinek!

Szólj hozzá:

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass!