FLL 2014 Kassa

A robotika ifjú megszállottjai 2015 január 23-án a kassai OPTIMA bevásárlóközpontban a First Lego League robot-programozó verseny regionális fordulójában mérték össze tudásukat. A versenyt a Kassai Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara Robotika Tanszékének tanára, Ing. Jozef Svetlík irányította és néhány jelentős Kassán működő informatika valamint elektronikai cég is támogatta.
A Talentum Cassoviensis Alapítvány programozóműhelyének gyerekcsapata a tizenhárom résztvevő csapat közül, nagy izgalmak közepette, három kategóriában is megszerezte az első helyet, összetettben pedig a második lett egy lengyel csoport mögött. Ezzel a teljesítménnyel a tavalyi évhez hasonlóan tovább jutottak a Visegrádi országok számára rendezett elődöntőbe, amely az idén Debrecenben lesz.

A csapat tagjai:
Dávitko Olivér, Hanesz Zoltán, Kukoricás Benedek, Szitás Zoltán, Luby János, Pándy Maximilián, Urbán Ádám, Urbán Oszkár.

A nyolctagú csapat a legutóbbi két hónapban minden szabadidejét a versenyre való felkészülésnek szentelte. A robotok programozása mellett egy innovatív projekttel is készültek, konstruáltak egy elektronikus vívópárnát, amelyet a vívás oktatásának folyamán segédeszközként lehet használni.

FILM a versenyről

Szólj hozzá:

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass!